Az ősi koronázó város is emlékezik

Sajtótájékoztató Székesfehérváron

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője (b2), Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere (j1), Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója (j2) és Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója (b1) | Fotó: Dósa Margit

Március 29-től lesz látható Székesfehérváron a Mátyás király – Mecénás és katona című vándorkiállítás, amely Pozsonyban kezdte meg Kárpát-medencei körútját.

A témában tartott hétfői (március 19. – a Szerk.) székesfehérvári sajtótájékoztatón Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója elmondta, hogy az emlékév egyik kiemelt eseménye lesz a fehérvári tárlat megnyitója, amelyen Somodi András és Merényi Zoltán közös, rézből, acélból és textilből készült, igen nagyszabású kompozíciója lesz megtekinthető. Megjegyezte, hogy az alkotás kivitelében nagyon modern és mai, viszont a 20. század elején és közepén dolgozó történészek tollából olyan idézetekkel tarkított, amelyek Mátyás korából eddig nem ismert részleteket mutatnak meg.

Az igazgató jelezte, hogy a tárlat jelenleg a Pozsonyi Magyar Intézetben van, majd csaknem egy hónapig lesz Székesfehérváron. Ezt követően Délvidékre, Horvátországba, Szlovéniába és Erdélybe is elviszik.

Az MTI kérdésére Csibi Krisztina elmondta: az emlékévben tíz, kárpát-medencei helyszínen lesz látható a kiállítás. A nagy kompozíció mellett több kisebb színesíti a tárlatot: megjelennek Mátyás életterei és a Corvinák, a visegrádi múzeum fegyverzetek másolataival járult hozzá a kiállításhoz, de vár- és ostrommakettek is megtekinthetők lesznek.

Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő egy másik kiállításra is felhívta a figyelmet: a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak köszönhetően április végétől Mátyás halotti pajzsának hű mása is látható lesz a városban.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Mátyás idejében Európa egyik leggazdagabb állama volt Magyarország, ám a 150 éves török uralom alatt teljesen visszamaradt a fejlődésben mind gazdaságilag, mind népességben, s talán azóta sem sikerült utolérni a kontinens nyugati felét. Mégegyszer ugyanez nem történhet meg, ez a ma emberének felelőssége - utalt a migráció kérdésére a képviselő.

Cser-Palkovics András fideszes polgármester szerint történelmi joga a városnak az emlékévben kapott kiemelt szerep. Mint mondta koronázással, esküvővel szorosan kapcsolódik Hunyadi Mátyás Székesfehérvárhoz, ezt igyekeznek az évfordulókhoz kötődő eseményekkel méltóképpen megünnepelni.

Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója közölte, hogy a városban február 23-án kezdődtek az emlékév programjai, amelyek december 12-én, Mátyás esküvőjének évfordulóján zárulnak. A több hónapos programsorozatban kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások, Kinizsi-erőverseny, fáklyás tárlatvezetés várja majd az érdeklődőket.

MTI

Fotó: Bácskai Gergely