Mi lett volna, ha...?

A nép a megbecsült királyait nem szokta beszámozni. Mi, magyarok, azt mondjuk, Szent István, Károly Róbert, Mátyás király. Mi tette őket azzá, amik lettek? Az elhivatottságuk, az igazukba vetett hitük, az erejük, a kitartásuk. A maguk idejében nem voltak népszerűek, a hatalmukat hosszú évek, évtizedek alatt erősítették meg, életük része volt az árulás, a hitszegés, a méltatlan alkuk kötése, de visszatekintve regnálásukra megjelenik a nagyságuk. Az uralkodói teljesítményük tekintélyes ívet alkot, amelyben a botlások, aránytévesztések, hatalmi praktikák elhalványulnak a történelmi léptékű stratégiai döntések mellett. Mátyás királyra is igazak mindezek. A maga korában nem hívták igazságosnak, ahogy Istvánt sem szentnek. Az adókat hétszeresére emelte, a tisztségeket, birtokokat kénye-kedve szerint cserélgette, a törvényeket hatalmi érdekeihez igazította, de az uralkodása után káoszba fulladt birodalmának népe hamar felismerte kivételes nagyságát. Míg azonban István egy felfelé ívelő keresztény birodalom kezdetét jelenti, Mátyás ennek a végét. Lett volna más útja? Mi lett volna, ha még kap a Teremtőtől két-három évtizedet? Nem tudjuk, minden elképzelés spekuláció. Egy bizonyos, ő volt az utolsó nemzeti királyunk, minden, ami utána jött egészen napjainkig, csak tartományi lét, vagy látszólagos függetlenség mellett igazodás idegen hatalmakhoz. Minden nép történetében van néhány aranykor, amikre szívesen tekint vissza, amikből erőt merít, s amiket emlékezetében megszépít. Nekünk Mátyás uralkodása egy ilyen aranykor. Virágzó városok, kelet-közép-európai birodalmi dominancia hatalmi erőben, kultúrában. Virágzó városok, csodálatos műkincsekkel teli paloták, kivételes alkotó-teremtő évtizedek. A halála óta eltelt bő félezer évben ezekből fel-fel villan valami, de együtt minden soha. Nekem ez Mátyás igazsága, ami halálával oda lett.

Pekár István (újságíró, a Duna TV volt elnöke)

Fotó: Szugyiczki Zsolt