mátyás három lustája

Kamaszként részt vettem egy iskolai megmérettetésen, egy mini tehetségkutató versenyen, ahol a Mátyás három lustája című mesét mondtam el közönség előtt. Azért esett a választásom erre a történetre, mert ez volt a legrövidebb a kötetben. Olvasni nagyon szerettem, szerepelni azonban nem annyira, de szülői és tanári noszogatásra beadtam a derekamat, és „színpadra” álltam. Körülbelül húsz éves koromig a leggyakoribb olvasmányaim a magyar népmesék voltak, nagyon sokat ezek közül kívülről meg is tanultam, de a kedvenceim közé tartoztak például az ezeregyéjszaka legszebb meséi is. A kilencvenes évek közepétől pedig rendszeresen zsűriztem a bukovinai székely mesemondó versenyeken, reggel nyolctól este hatig szinte egyfolytában hallgathattam az időnként egészen fantasztikus előadókat. A szereplők egyike-másika pedig – természetesen – Mátyás meséket mondott.

Csibi Krisztina (igazgató, Magyarság Háza)

Fotó: Matúz Gábor