Fekete sereg – a korabeli NATO

Mátyás király emlékével először gyerekként találkoztam. Apám, aki iskoláit a román világban (két világháború közt) kezdte, és volt időszak, amikor a román nyelven folyó oktatás hetente csak egy magyarórát engedélyezett, nagyon fontosnak tartotta, hogy gyerekként megismertessen nagyjaink történeteivel. Árpád apánk, Szent László, Toldi, Rákóczi mellett természetesen kiemelt helyet foglalt el Mátyás király is. Az első történet, amire jól emlékszem, talán szülőfalum Kolozsvárhoz való közelsége révén, épp Mátyás király és a kolozsvári bíró története volt. Az igazságos király döntése, melyben megbünteti a népnyúzó kolozsvári bírót, nagyon beívódott a lelkembe. Később ehhez hozzájött az urak megkapáltatása a gömöri szőlőben, no meg a gyevi bíró móresre tanítása. Így előttem Mátyás király lett az igazság rettenthetetlen bajnoka. Ha gyerekként a nagyobbak, az erősebbek visszaéltek hatalmukkal, gondolatban sokszor tettem panaszt az Igazságos királynál. Anyám is gyakran emlegette Mátyás királyt, mint kolozsvári tartózkodási idejének biztos pontját. Ugyanis Mátyás király szobra volt akkor is a kolozsváriak találkozási helye.

Sose felejtem el, milyen várakozással töltött el, amikor szüleim gyerekként először vittek el Kolozsvárra. Már napokkal előtte Mátyás király szobráról álmodtam. S mikor a szobor előtt álltam, földbe gyökerezett lábakkal, tátott szájjal bámultam, és nem bírtam betelni a látvánnyal: a szobor és mögötte az égbe nyúló templomtorony. Különös érzés kerített hatalmába, amit akkor nem tudtam megfogalmazni, csak éreztem azt a büszkeséget, amiről Petőfi így ír:

Európa színpadán mi is játszottunk, / S mienk nem volt a legkisebb szerep; / Ugy rettegé a föld / kirántott kardunk, / Mint a villámot éjjel a gyerek.

Aztán múltak a gyermekévek, s magam is Kolozsvárra kerültem iskolába, a kilencedik osztályba, egy igen híres líceumba. Mégis életem legszomorúbb időszaka volt ez a hónap. Az oktatás itt már teljesen románul folyt, így volt lehetőségem átérezni apámék korosztályának keserű tapasztalatát az anyanyelvi oktatás megvonását illetően. Csakhogy míg őket a Vasgárda szellemisége nyomorgatta szélsőjobbról, addig minket a kommunista hatalom szélsőbalról. Egyik-másik tanár részéről magyarságomban nap mint nap megalázást kellett elszenvednem. Így ha tehettem, szinte naponta elmentem a Fő térre, Mátyás király szobrához, és panaszkodtam az Igazságosnak, és a mögötte álló templomtoronynak, azaz egyenesen az Úristennek:

– Hogy engedheted meg, hogy így bánjanak a magyarokkal, épp a Te szülővárosodban? – méltatlankodtam.

Számomra ez a hónap lett a felnőtté válás időszaka. Innentől Erdély a szülőföldem, de hazám a magyar történelem, ahol Szent László legyőzi a pogány lányrablót, ahol Toldi legyőzi a cseh bajnokot, ahol Mátyás király megbünteti a népnyúzó, kétszínű kolozsvári- meg a gyevi bírót.

Továbbá Mátyás király jelenti azt az erős, művelt és gazdag Magyarországot, aminek Fekete serege volt – a korabeli NATO –, kinek könyvtára vetekedett a Vatikán könyvtárával, kinek idejében az urak is kapáltak, nemcsak a parasztok.

Fél évezred távlatából az én Mátyásom azt is üzeni napjaink viszálykodóinak, hogy ha nem fogunk össze, ha az országnak nincs erős, elkötelezett, rátermett kormánya, akkor feltartóztatatlanul jön a mohácsi vész.

Végül, de nem utolsó sorban egy gondolatot Szilágyi Erzsébetről, az édesanyáról is, kinek példája párját ritkítja a magyar történelemben: Szilágyi Erzsébet fél év alatt vesztette el férjét és nagyobbik fiát. Míg a nándorfehérvári hőst a pestis rabolta el, nagyobbik fiának az ármány oltotta ki életét. És a férjét és fiát gyászoló anya nem omlott össze. Sőt volt lelkiereje egyszerre igazgatni a rászakadt fél országnyi családi birtokot, és küzdeni másik fia életéért, aki Prágában, a király fogságában volt. Mi több, ezt olyan sikeresen végezte, hogy Mátyás fiát úgy választatta meg Magyarország királyává, hogy mind Mátyás, mind a Szent Korona külföldön, idegen fogságban volt. Nem véletlen, hogy Arany János is megénekelte a nem mindennapi történetet:

»Gyermekem! / Ne mozdulj / Prága városából; / Kiveszlek, / Kiváltlak / A nehéz rabságból. / »Arannyal, / Ezüsttel / Megfizetek érted; / Szívemen / Hordom én / A te hazatérted. / »Ne mozdulj, / Ne indulj, / Én egyetlen árvám! / Ki lesz az / Én fiam / Ha megejt az ármány?

Okos Márton

Fotó: Matúz Gábor