A szellem fényét magyar földön az Igazságos emelte magasba

Valamikor, kezdő magyartanárként a mesékről beszélgettem általános iskolai tanítványaimmal, akik többnyire éppen akkor rangbéli váltáson estek át: az elemi négy osztály befejezése után beléptek a „nagyok” közé – ötödikesek lettek. A mesék tanulsága szerint a rossz bűnhődik, a jó pedig elnyeri jutalmát. A hétfejű sárkány, a gonosz boszorkány mellé – olvasmányélményként – felzárkózott a kolozsvári bíró is meg a többi, Mátyás király által megleckéztetett „rosszember”. De ki volt ez a mesebeli Mátyás, aki királyságát nem az Óriás vagy más sötét erők legyőzésével érdemelte ki, hanem gyermekként „csak úgy” kinevezték? Ki is volt ő? – kérdezgették. Hiszen félárva kisfiúból alig cseperedett kamasszá, a gyermekkorát fogságban töltötte – és mert az életét számára ismeretlen hatalmasságok fenyegették, még kedvére szabadon sem játszhatott, sőt nem tiltakozhatott gyermeki módon toporzékolva akkor sem, amikor édesanyja aggodalmát túlzottnak érezte, mert csupa idegenek vették körül…

Igen, Sorsának, Küldetésének foglya volt Hunyadi Mátyás: a magyar történelemben Isten által kijelölt helye volt. Gyermekként, cseperedő kamaszként csak képzeletében járhatta be a világot, ám trónra kerülve nemcsak országa biztonságát védte meg hatalmas erejével és hadseregével, hanem túlszárnyalva mesterét-mestereit, többek között Vitéz Jánost és nagytehetségű unokaöccsét, Janus Pannoniust, a tőlük kapott irodalomszeretetéből világjelentőségű, világ-irigyelte szellemi katedrálist teremtett: a Bibliotheca Corvinianát, vagyis a corvinákat. Mátyás király előtt is pislákolt a szellem fénye magyar földön, de azt az Igazságos emelte magasba Birodalmában, megteremtvén Budán Közép-Európa első reneszánsz művészeti centrumát. „Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, / S most Pannónia is ontja a szép dalokat…” – írta Janus Pannonius.

Számomra Mátyás király, egyik legkedvesebb városom, Kincses Kolozsvár fenséges szülötte maga a Bibliotheca Corviniana, a fejedelmi könyvtár, a magyar humanizmus művészettörténeti alappillére. A Könyv, az írott Szó, a Kultúra – modern, művelt nemzetről ezek hiányában aligha beszélhetnénk, mert ezek emelnek ki egy népet a barbárság állapotából. „Mesterség a művész istápja, igaz, de tökélyt csak Géniusodtól nyer értelem-adta beszéd.” (Janus Pannonius: A művészetről)

Dancs Rózsa (író, újságíró, lapkiadó-főszerkesztő, Toronto)

Fotó: Dancs Rózsa archívuma