A kolozsváriság rang és feladat – szobráról ezt ügyeli Mátyás

Lokálpatrióta vagyok, elfogult kolozsvári. Nagy büszkeségem, hogy egy városban születtem Mátyás királlyal. Amikor többedszer is a maradást választottam, a józan észérvek ellenében, az érzelmek billentették el mindig a mérleg nyelvét. Kolozsvár szabad királyi város falai közt a kormányzó kisebbik fia biztonságban születhetett meg. Isten megóvta őt, pályája magasra ívelt, ő pedig sosem felejtette el szülőhelyét: kiváltságokat adományozott, adakozott, a ferencesek számára a Farkas utcában templomot építtetett. Kolozsvári volt, mint nagyon sokan a patinás iskolák végzettjei, akik szerteszét a világban viszik, öregbítik a város hírnevét. „Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”, a király fekete serege feltartóztatta a törököt, megőrizte Európát, megóvta a keresztény gyökereket.

Gyerekkoromban egybeolvadt a népmesei hőssé vált álruhás király meg a történelmi regényekből megismert kultúrapártoló, kultúraápoló, Corvinákat rendelő, tudósokkal, művészekkel társalkodó, a kor újdonságaiban tájékozott, művelt vezető. Ez Kolozsvár lenyomata a szülöttein és mindazokon, akik nyitott szemmel élnek itt, ideig-óráig, választják lakhelyüknek, telepednek le, válnak igazi kolozsvárivá. Mert ez nem csupán véletlen térbeli koordináta: a kolozsváriság rang és feladat. Szobráról messzire látva ezt ügyeli a Fadrusz által megálmodott Mátyás. Ezt várja, ezt őrzi. A néma szobornak igyekszem hangja lenni, lelkiismeretet ébresztő tolmácsa, ezt kérem számon született vagy lakhely szerint kolozsvárivá lett polgártársaimon.

Bodó Márta (a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület Kiadó főszerkesztője, a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat felelős szerkesztője, PhD [teológia/egyháztörténet szakirány], a Teológusnők Európai Egyesülete romániai részlegének elnöke, a Romániai Magyar Pax Romana külkapcsolati felelőse, Kolozsvár)

Fotó: Bodó Márta archívuma